Na, ne meséld be nekem!

Avagy álom , mese, valóság mind' te dönöd el, hogyan színezed ki !

Már régesrég fogalmazódik bennem, hogy a mese ill. akár csak a mesélés lényegét bontsam ki, ahogy én látom.

Aktuálisan hatalmás hálával Csukás Istánnak. Ő a mi valóságunkban a meséi által örökre halhatatlan marad, hiszen a karakterei majdnem mindannyiónk szívében ott lapulnak. Így a végtelen kedvességel megtöltött mesevilágátnak kapuját bármikor kitárhatjuk. Igazi értéket adva.

De vajon nekem hogyan jutott eszembe, hogy erről írjak neked.

Nos, több okom is akad !

Az első, hogy álmomban láttam a saját mesekönyvemet, a kezemben tartva álltam, néztem az illusztrációkat és éreztem az összes kis álmodozó karakter egyszerű történetét a szívemben, hiszen mind az enyém volt. Szinte el se tudom mondani,hogy mennyire valós a kép még mindig. S mit suttogott el nekem ez a kicsi könyv, azt ami a mese szüleésének az értelme. Megpendít egy olyan lélekhúrt, amellyel megszületik a felismerés, az eggyéolvadás , az analog helyzetek értelmezése. Megtanít a saját morális mérlegem használatára, azonosulni a karakterrel és ezáltal tapasztalat csírákat ültet el a tudatban.

De, hogy leszálljak a misztikus paripám hátáról, egy kicsit tényszerűbben is körbeírom, mire is gondolok.

Már kisgyermek korban tulajdonképp terápiát végzünk, tanító jelleggel a gyerekeken és magunkon. A mesék segítségével szerepeket, szituációk sorozatát éljük át és csenben tanuljuk, hogy az éles helyzetekben vajon , mi, hogyan reagáljunk. Morális értékek megbújtatásával az erkölcsi értékrend fejlődése alakul és formálódik a saját egyéniségünknek megfelelően.

No, de miért is érdekes ez most felnőttként nekem, mi közünk a meséhez? Nem mondhatom tényként ki,de meglátásom az, hogy felnőttként is ugyanúgy mesélünk magunknak, csak mi ezt manapság agyalássá redukáljuk, a múlt sötét, nyúlós mocsárban lépkedünk, fiktív történetek morzsáin csámcsogunk a jővőben, a jelenben pedig sokszor csak sétálgatunk körbe körbe.

Függőségig filmeket nézünk, leforgatjuk magunkban csendben, hogy mi is szuperhősök vagyunk, kicsit elbújunk a valós világ éles karmai elől. Jobb esetben pedig könyveket olvasva építjük fel a saját filmstúdiónkat.Felnőttként is ugyanolyan szükségünk van a gyermeki mesevilágra csak nekünk már más a díszlet hozzá.

A terápiás folyamatok nagy része a problémát okozó szituációk újraértelmezésén alapszik. A saját hibás viselkedésünk megértése, összefüggések feltárása és a hibás vislkedésminták átírása oldja ki a gátló folymatainkat. Ahhoz, hogy összekavarodott lelkünkben rendet tegyünk legkönnyebb a szerepjátékok világát, a "mesevilágot" szinte azonnal segítségül tudjuk hívni. Amíg gyerekekkel foglalkoztam szinte nap , mint nap azonosultunk egy bábfigura szerepével és így nyitottuk ki a lelküket nyomasztó történeteket.

Azonban, ha egy valós szituációt nehéz a lelkünknek ismét átélni,megnézni tiszta ablakon keresztül szembesülve vele, akkor a megoldást automatikusan analog történetképek segítségével tudjuk megközelíteni. Ilyen terápiás felület a családállítás, az analog lélekterápia, a pszichodráma is- persze a teljesség igénye nélkül emeltem ki most ezt a hármat.